……ha rágondolok, még most is mosolygok magamban.

 

 

2003.Február.06.

Ez a nap is úgy kezdődött, mint a többi, elindultam otthonról a munkába, és azt hittem olyan lesz, mint máskor szokott lenni. Lerakom a parkettát, amennyit csak délutánig bírok, és irány haza, holnap meg kezdődik minden előröl. Miután sikeresen beértem a Dózsa György útra a hősök teréhez. Aznap nagy hó esett, a közlekedésről finom szavakkal nem is lehetne beszélni. El is kezdtem a munkát még nem sejthettem, hogy más dolgok fognak történni velem. Raktam a parkettát, öcsém, aki velem dolgozott, éppen a cserépkályha mellett közvetlen, vágta ki a régi parkettát, hogy az új beférjen mellé. A vágáskor kékes füst keletkezett, mivel vékony flex koronggal vágta, és én meg ablakot nyitottam a szellőzés miatt. Csendes belső udvara volt a háznak, egy pár fa, kocsiknak parkoló. Nyitott ablakon távozott a kékes köd, én meg nekiláttam a munkámnak. Kilenc óra is lehetett már talán, amikor felnézhettem egy pillanatra, és a másik szobában, ahol az ablak nyitva volt, megláttam egy galambot, a még el nem készült parketta helyén, a padlón. Nagyon meglepődtem, gondoltam véletlen berepült, és hamarosan távozik, amint ezt megteheti. Nem így történt. Mozdulatlanul állt, engem figyelve, és kezemben megállt a kalapács. Felálltam. Néztem a galambot, ő meg engem. Gondoltam segítek neki kitalálni, nehogy megijesszem lassan indultam meg, felé közeledtem, eszembe jutott, talán éhes lehet, és meg kéne vendégelnem, mielőtt kitessékelem a hívatlan látogatót. Így is tettem. Megfordultam, bementem a másik legszélső szobába, ahol a táskámba volt az ebédünk.

Téptem az egyik zsemléből egy jókora darabot, átballagtam vele hozzá, és gyengéden a földre dobtam elébe, nehogy megijedjen. Nem ijedt meg. Úgy viselkedett, mintha a világ legtermészetesebb dolgát tettem volna, odatotyogott, és elkezdett falatozni. Én meg nekitámaszkodtam háttal a falnak, lassan lecsúszva………….. 

- rágyújtottam

 

.

Néztem a galambot, ő meg éhesen, és szorgosan tépkedte magának a darabokat ki a zsömléből. Nagyon éhes lehetett, szinte csak az élelemre koncentrált. Eszembe jutott, hogy kint igazán nem találhatott magának semmit sem, mert a nagy hó miatt ez nem lehetséges.

Na!.. gondoltam meg van a mai napi jócselekedet. Nem nézett ki riadtnak, nem zavartatta magát, mintha ott sem lennék. Szeretem az állatokat, mindig is szerettem. Most  meg egy méterre eszik mellettem egy idegen galamb, akivel véletlen hozott össze a "sors".

Lassan elfogy a zsömle mindjárt hoznom, kell másikat, lassan felállok, átmegyek, már itt is van. Tessék, repül a másik kenyér. Rögvest rácsap azt is tömi befelé, én meg úgy nézem mint akinek más munkája nem is lenne. Közben szemügyre veszem, látszólag nagyon egészséges szép postagalamb, fehér csappal a szárnyán.

Na, - de mennem kéne valamit dolgozni, ha akar úgy is el fog menni, az ablakot nyitva hagytam neki.

Így is tettem, folytattam a már megkezdett sort szegezett parketta lévén nem kevés zajjal kalapáltam. Ránéztem, de őt ez nem zavarja. Rakom a sorokat, haladok a kisszoba felé ahol a kis jövevény eszik. Közben átmegyek a másik helyiségbe, szólni öcsémnek, " gyere csak!.. van egy vendégünk” ….áthívom,… a galamb eszik, mi meg bambán nézünk rá.

Telik- múlik az idő, a munka halad elérem az ajtó tokot a másik szobához, meg kell csinálnom az átdolgozást, hogy küszöb nélkül folytatódjon a minta. Óvatosan kezdek hozzá, nehogy megijedjen, ….. nem ijedt meg.

Sivít a fűrészgép, de az sem zavarja, két szó fogalmazódik meg bennem „ ilyen nincs”.

Már a házikolbászomat is felajánlottam neki, .....ő elfogadta, és úgy tépi darabokra mint egy tigris.

 

Elkészültem a minta átdolgozásával, rakom a fal mellett az első sort, igen sokszor kell beindítani a fűrészgépet a vágásokhoz, de a kis barátomnak mintha dugó lenne a fülében, és semmit sem hallana ebből. A házikolbász jól vizsgázott sokat evett belőle, meg hát nem is egyszer fordultam.Most már komolyan kezdtem aggódni, mert ha ez a galamb ki akar az ablakon repülni, hát ez akkorát fog a súlya miatt koppanni a földszinten, vagyis szerintem mélyen a hóba fog fúródni.

Ő tudja.

Lassan rakom a sorokat, közben a figyelem a galambot, körülöttem, járkál, betartva az egyméteres távolságot, körbe-körbe, mint valami műszaki ellenőr.

Tegnap este DVD.-n  megnéztem a Harry Pottert, amibe az egyik boszorkány átváltozott macskává, macskából emberré. Lehet, hogy ez itt nem is egy galamb, ha nem a tulajdonos, és nézi, hogy rakom le a parkettáját?, fene se tudja. De jó lesz vigyázni!

Már, már arra kell vigyázzak rá ne lépjek olyan közel jön. Hát ez nem egy beszari alak, ...gondoltam se baj.

Délután egy óra körül egy kicsit elpilledt, bevonult a fal mellé, elfáradt a sok kajától, no meg a sok totyogástól. Visszavonult pihenni, kicsit elbóbiskolt.

Az jutott eszembe, kár hogy a digitális fényképezőmet nem hoztam el, és nem készíthetek képet, nem tudom megörökíteni, sebaj, hátha holnap is meglátogat, akkor talán lefényképezhetem. Igen ám de holnap idevonul egy festőcsapat létrákkal, szerszámokkal, zajjal, mi lesz akkor?, hogyan?

Szegénykém még itt bóbiskol a sarokban én meg haladok felé a parkettával.

Átmentem a másik szobába, elidőztem, hogy ott is segítsek, de mire visszamentem, már hűlt helye volt a barátomnak.

- Elrepült…

Kinéztem az erkélyről, de nem találtam a hóba fúródva…

Elment, nem érdekes szereztem neki egy jó napot, meleget adtam, élelmet, jól érezte magát, elég volt neki, kellett a szabadság. Az ablak bezárása előtt, még jól körülnéztem, nehogy bezárjam, ha mégis itt lenne valahol.

- Nem volt..

Másnap reggel első dolgom az volt,  magamhoz vettem a fényképezőt,.... még este kikészítettem.

Reméltem meglátogat ma is, de csak reménykedtem. Az a lényeg itt a fényképező nálam.

A festők már dolgoztak javában, felérve kipakoltunk, és kezdtük a napot, ma befejezzük a parkettarakást, kifestenek a festők, és jövünk vissza csiszolni a parkettát, mert a gépeink nem porolnak, és a falat nem csesszük össze.

Átmegyek a szobába az ablakot kinyitni, és a munkát el sem tudtam kezdeni mert egy perc sem telt bele, a barátom ott állt a parkettán, és fejét fordítva hol az egyik, hol a másik szemével nézett rám.

Nagyon megörültem neki, de még nem tudtam, hogy reagálnak rá a többiek. Készültem kajával, a sajtos stangli már repült is a madár felé. Mintha csak erre várt volna, már bele is kezdet a falatozásba, én meg összehívtam a társaságot és bemutattam nekik a kis vendéget.

Örömmel tapasztaltam, hogy ellenséges szándékot nem mutatott egyikük sem.

Mosolyogva nézték a madarat, én meg ecseteltem nekik a tegnap történteket.

Nagy meglepetésemre ők is etették," néztek, mint Laci a moziban", ..hogy nem fél a galamb.

Kivettem a fényképezőgépemet, és sietve készíttettem egy pár képet, vakuval is, vaku nélkül is. Sejtettem, hogy nem okoz  problémát neki a vaku, ez egy született sztár gondoltam,  és hogy valamelyik képem jól sikerüljön, na még egyet.

Az ablak nyitva volt, én elkezdtem az utolsó szakaszt a három szoba közül az utolsót.

Bevonultak a festők abba a szobába, ahol a "kicsike" tartózkodott, létrákkal, kezdték áztatni a falat, és kaparni a tapétát, de Őt ez sem zavarta. Itt, már nem tudtam megállni a hangos szavakkal, mondtam ki, „ilyen már tényleg nincsen”

A festők is úgy dolgoztak, mintha ez természetes lenne. Örültem neki...

Elmúlt talán dél is, néha, néha átnéztem, megnézni mi van vele, …. remekül megvolt.

Mint egy fontos brigádtag, úgy járt kelt. Be kell vallani ez nem egy normális helyzet.

A lehulló tapéta kaparék sem zavarta, láttam, meg is ingattam a fejemet, és féltékenyen megjegyeztem, hogy rám sem tojik, csak a festőkkel volt. Na megállj csak!.

Mosolyogva otthagytam.

Kettő körül amikor elkészültem a munkámmal, ki kellett tessékelnem az ablakon, nehogy, véletlen bezárja valaki aki talán nem olyan figyelmes vele mint én. Nem akartam valami baja essen, de meghagytam a festőknek,szigorúan,  hogy másnap már én nem jövök, a kötelező galamb etetést, meg kell tartani, 9- 1330-ig.

…….mosolyogva megígérték.

 

Kíváncsi leszek a csiszoláskor láthatom–e?

- Vagy csak az emlékeimben…..